Nem egyedi eset, hogy egy vállalat bele szeretne fogni a Lean bevezetésébe. Sőt, feltételezem, hogy az Olvasó cége is megtette már ezt a lépést, vagy legalábbis fontolgatja. Hogy mit is jelent az a szó, vagy inkább kifejezés, hogy Lean, sokan értik, tudják, de amikor arra kerül a sor, hogy a gyakorlatban is induljon el a bevezetése, bonyolódik az ügy. Könnyen elképzelhető, hogy még a legtapasztaltabbaknak is fejtörést okoz a kérdés megválaszolása, nem is beszélve az esetleg kevesebbet megélt fiatal titánokról:

 Hogyan lehetséges egy olyan módszert bevezetni, amelynek célja nem egy kézzel fogható tárgy megteremtése, hanem az emberek fejében levő „dolgok” megváltoztatása?

Bizony, nem az a cél, hogy Kanban tárolókat építsünk, vagy hogy Lean szellemű munkautasításokkal árasszuk el a gyártóterületet. Hanem az, hogy…

…minden dolgozó minden nap folyamatosan és aktívan keresse a veszteségforrásokat és tegyen azért, hogy visszaszorítsa őket.

 

Azért hozunk létre annyi mindent, azért alakítunk ki eszközöket, rendszereket, hogy a kollégáink megtanulják, megértsék, elhiggyék és megéljék, hogy ez az egyetlen helyes irány. Aki ezt nem ismeri fel a bevezetés első pillanatában, rögtön tévútra tér majd. Aki nem azért alakít ki eszközöket, hogy az emberek gondolkodását formálja, hanem azért próbálja formálni az emberek gondolkodását, hogy használják az eszközöket, az félreismeri a Lean működését.

 

Péczely GyörgyKövesse figyelemmel hírlevél sorozatunkat, és gazdagodjon hasznos ismeretekkel, miközben minden eddiginél jobban elmélyülhet a Lean összefüggésrendszerének világában!

Ne „csak” eredményeket érjen el a Leannel, hanem legyen kiemelkedően eredményes és egyben népszerű is általa. Keresse Péczely György Lean-tanácsadónkat a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen vagy a +36-20-330-5545 telefonszámon.

 



Az ICG Stádium Kft. főbb tevékenységei:

2021. Lean3 - ICG Stádium Kft.

Impresszum

about.me/aastadium