„A bátor emberek a város legerősebb védőbástyái”
Alcaeus (ie. 3-2. sz)



„…a falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében.”
Gárdonyi (1899)
Gárdonyi Géza, az egyik legnagyobb magyar „Leanes”


A Lean-szemlélet szerint az ember, az emberi tudás, az ember szellemi erőforrása a legnagyobb érték, amelynek fejlesztése, gondozása, kibontakoztatása a vállalat elemi érdeke. Hétköznapi nyelvre lefordítva, a Lean azt mondja, hogy nem elég (és nem is tisztességes) pusztán a vállalat dolgozóinak fizikai erőforrásait mozgósítani. Ellenkezőleg, a Lean filozófia kiáll a mellett, hogy a dolgozók szellemi erőforrásainak semmibe vétele/elnyomása felelőtlenség, hiszen ezek olyan alapok, amelyekre építeni lehet és kell. A kérdés csak ennek a mikéntje.

Tudjuk, hogy a jó vezető a beosztottjaiból rendkívüli eredményekre képes, jól képzett csapatot hoz létre. A közös munka során a dolgozók fizikai és szellemi igényeinek kielégítésére törekszik, bátorítja a kezdeményezéseiket, meghallgatja a javaslataikat, épít a véleményükre. Eközben igen fontos szerephez jutnak a képzések és az emberek motiválása. Beosztottjainak szükségük van arra, hogy érezzék a bizalmat, hogy a szükséges információk és tudás birtokában önálló döntéseket hozhassanak, és ezzel lehetőséget kapjanak az egyéni fejlődésre és az önmegvalósításra. Ezzel együtt csökken a fluktuáció, egyre képzettebbé válnak a dolgozók és szép lassan a vállalat teljesítmény mutatói is javulásnak indulnak.

 

2. ábra A menedzser szerepének változása az Empowerment meghonosítása során

Sajnálatos módon ezeket az elveket ma Magyarországon még szinte csak a képzéseken említik, más nem nagyon történik. Ez nem véletlen, hiszen a szimpatikus és támogatható elvek gyakorlatba ültetéséhez fel kell készülnie a vezetőknek, a dolgozóknak és a vállalati kultúrának is. Nem elég ábrándokat szőni arról, hogy milyen szép eredményeket lehetne elérni, valahol eljön az a pont, ahol a célokat „aprópénzzé” kell váltani, vagyis el kell gondolkodni a gyakorlati megvalósítás módszereiről. Hiszen a vezetők nem tanulnak meg hipp-hopp tökéletesen megbízni a beosztottaikban, akiknek csakúgy, mint a vezetőiknek, változnia kell. Meg kell tanulniuk többek között önálló döntéseket hozni, önállóan cselekedni és csapatban hatékonyan dolgozni. Egyes embereknél e képességek hiányozhatnak (képezni kell őket), míg mások nem fogadják majd el az új modellt (motiválni kell őket). A hagyományos felfogással szemben korlátokat kell ledönteni, régi, „ezeréves” megszokásokon kell változtatni, régi beidegződéseket kell felszámolni. Erről szól az empowerment.

Az empowerment, manapság igen divatos szó a menedzsmentelméletek körében, a Lean bevezetés egyik ritkán emlegetett, viszont annál fontosabb eleme. Nagyban segíti, vagy talán helyesebb úgy fogalmazni, hogy megalapozza, lehetővé teszi a Lean alkalmazását. Hiszen az emberek motiválása, képzése, felszabadító bevonása nélkül nem Lean épül, csak valamilyen kényszerült, ál-hatékonyság növelő Patyomkin-falu.

Alkalmazza az Empowermentet a Lean bevezetésében és tapasztalja meg a módszerek együttes erejét.

Péczely GyörgyKövesse figyelemmel hírlevél sorozatunkat, és gazdagodjon hasznos ismeretekkel, miközben minden eddiginél jobban elmélyülhet a Lean összefüggésrendszerének világában!

Ne „csak” eredményeket érjen el a Leannel, hanem legyen kiemelkedően eredményes és egyben népszerű is általa. Keresse Péczely György Lean-tanácsadónkat a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen vagy a +36-20-330-5545 telefonszámon.



Az ICG Stádium Kft. főbb tevékenységei:

2021. Lean3 - ICG Stádium Kft.

Impresszum

about.me/aastadium