Több hírlevelet is olvashattak már tőlünk a lean játékok témakörében. Biztosan vannak még Önök között, akik nem hisznek benne. Őszinte leszek, én is így álltam kezdetben a dolgokhoz, azonban pár év a gyakorlatban, majd 1-2 játék, és ismét vissza a gyakorlatban felnyitotta a szemem, hogy nem is rosszak (sőt, kutya jók) ezek a kis lököttnek hitt játékok, sőt kifejezetten pozitív hatással voltak és vannak a mai napig is rám és a többi résztvevőre.

Ismét egy kis történettel szolgálok Önöknek. Gyermekként elgondolkoztam azon, hogy a kislányok miért „főzőcskézős” játékokat játszanak és a fiúk miért csak autóznak, vagy legóznak. Ez nekem akkor sem tetszett és a mai napig sem tetszenek a kisarkított példák, de ez most nem az a történet. Gyermekként megtanultuk, hogy a felnőttek mit is végeznek a mindennapokban, csak kicsit kicsiben, játékokon keresztül készültünk a nagybetűs szakaszra. De ha belegondolunk ez még csak nem is kizárólagos emberi sajátosság. Az állatvilág fejlett gondolkodású tagjai is mind játszva tanulnak. Ez egy ötvenmillió éves sikertörténet! A lean játékok pont ugyanezen alapulnak. Megtanuljuk kicsiben működtetni, majd formálunk rajta, és a gyakorlatban is bevetjük. Persze a tanácsadók elitkedő világában már szimulációnak illik nevezni a gyakorlati tevékenységek szórakozva tanulását mutatva, hogy mennyit fejlődtünk a kardfogú tigrisek és a mamutok kora óta…

Sok előnye van a lean játékoknak. Néha rövidebb, máskor hosszabb „szimulációk” során a lean gyártás eszközeit, technikáit, de legfőképp gondolkodásmódját részletesebben ismerhetjük meg – érezhetjük át. Mi lenne az optimális, hogy kellene ezt nálunk bevezetni és alkalmazni, hogy még jobb legyenek a folyamataink, hogyan értsük és értessük meg?. A játék egy hatékony, erős és szórakoztató módszer a tanulásra.

Több esetben is dolgoztunk (valójában játszottunk) olyan csapatokkal, amelyek meg voltak győződve, hogy az ő folyamataik a legjobbak, hogy azokon már nincs mit javítani és így inkább a játékokat, annak gyakorlati jelentőségét kezdték el támadni. Ők ideális kiindulópontjai a vállalatnál tervezett fejlesztési projekteknek. Ha őket meggyőzzük, mindent sikerül elérnünk. Többször találkoztunk és többször konzultáltunk a termelésükről és annak fejlesztéséről. Mintha egy sziklafalat kapargattunk volna műanyag kávéskanállal. Kis idő elteltével „bedobtuk” a játékokat. Megváltozott a nézőpontjuk és nemsokára már ők magyarázták lelkesen, amit korábban elfogadhatatlannak gondoltak.

Akár a termelés, akár a logisztika, de lehet az irodai munka területén is szó játékról. Alkalmazási lehetőségeik száma szinte végtelen, minden csak megfogalmazás és feldolgozás kérdése. Önöknél is lehetne még fejlődni, azonban vannak gátló tényezők? Segítünk!

Kipróbálná a játékok valamelyikét? Igen? Akkor keressen fel minket és átadjuk titkainkat. Segítünk kollégái Pálfordulásában! Győzze meg játszva, szórakozva kollégáit! Segítségünkkel egy életre beléjük nevelheti a lean munka elfogadását!

Kérdése esetén, kérem, keresse Péczely Csaba Lean játékokért felelős tanácsadónkat a +3620/964-4648-os telefonszámon, vagy az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.



Az ICG Stádium Kft. főbb tevékenységei:

2021. Lean3 - ICG Stádium Kft.

Impresszum

about.me/aastadium